REformálódj, ne deFORMÁLÓDJ!

| |
Írta: Administrator

 

REformálódj, ne deFORMÁLÓDJ!

Ezzel a címmel rendezte meg a III. Nyíracsádi Református Regionális Ifinapot a helyi egyházközség szeptember 24-én, a Ligetalja Művelődési Házban. A szervezők a rendezvény címével és témájával már a reformáció ötszázadik évfordulójára készültek.  

A már hagyományosnak mondható rendezvény reggel közös énekléssel kezdődött. A dicsőítésben a Debrecen--Nagyerdei Református Egyházközség fiatal zenészei segítettek, a mintegy nyolcvan összegyűlt lelkes résztvevőnek. A rövid ráhangolódás után Komor Csaba, a Nyíracsádi Református Egyházközség lelkipásztora tartott áhítatot.

Délelőtt tíz órától Gál Álmos keresztyén fazekas látványos és tanulságos előadását hallgathatták meg a fiatalok és kísérőik. A fazekas mester a Teremtő formáló erejéről beszélt, miközben különböző edényeket korongozott. Gál Álmos megdöbbentő és példamutató őszinteséggel beszélt múltjáról, arról, hogy az Úr milyen rögös úton, nagy erőfeszítésekkel és tanító példákkal vezette őt ki az alkoholizmusból. A bizonyságtétel során a hallgatóság tanúja lehetett annak, hogy az Isten a legnagyobb mélységekből is képes bárkit kiemelni, és saját szolgálatába állítani. A megrendítő, mégis sokszor humoros előadás után játékos vetélkedőn mozgathatták meg elgémberedett testrészeiket a fiatalok. Az ebéd után a templomban berendezzett imasétán csendesedhettek el a lelki kalandra vállalkozók. Aki pedig épp nem az imaséta elcsendesedésében vett részt, az a művelődési házban kipróbálhatta Gál Álmos vezetésével a korongozást, illetve süthető gyurmából ékszert készíthettek.

Az élménydús nap délután három órakor zárult. A szervezők bíznak abban, hogy kicsik és nagyok egyaránt fel tudták tölteni „lelki tartályaikat” ahhoz, hogy helytállhassanak a hétköznapok megpróbáltatásaiban.

Komorné Csernáth Erzsébet     

DSC 0007

DSC 0036

DSC 0149

DSC 0264

DSC 0269

DSC 0291

DSC 0306

DSC 0333

DSC 0353

 

Fotó: Káli Anna

0
0
0
s2smodern