„Hirdesd az Igét a Hajdúvidéken!”

Lelkészi csendes napok

avagy a két Negros istentisztelettől az életre szóló elköteleződésig

A Hajdúvidéki Református Egyházmegye 27 lelkipásztora április 6-7-én egy lélekfrissítő utat járt be. A „Hirdesd az Igét a Hajdúvidéken!” programsorozat nyitó alkalmaként ugyanis Beregdarócon voltunk, ahol egyházképünkről gondolkodtunk együtt.

           Beszélgetésünk onnan indult, hogy milyen volt az első találkozásunk az egyházzal. Kiknek köszönhetjük ezeket az első élményeket? Hogyan gondolunk vissza arra az időre? Megláttuk egymás élményeiben a rokon vonásokat. Például azt, hogy alapvetően három irányból indult el egyházképünk: lelkészcsaládból, vagy hívő szülői és nagyszülői háttérből vagy egyházi kötődésű családi háttér nélkül fiatal korban. Volt, aki felidézte például azt, hogy kisgyerekként nem bírt volna ki egy órás istentiszteletet mocorgás nélkül, ha a nagymamája két szem Negro cukorral meg nem nyugtatta volna. Az egyszer megindító, máskor nevetést fakasztó történetek közelebb hoztak minket egymáshoz. Színességük és sokféleségük mögött pedig ott láthattuk a mindent jól rendező Isten munkáját.

           A nap következő szakaszában azt jártuk körül, hogy milyen példaképek határozták meg egyházképünk alakulását, a teológiára kerülésünk után. Hívóképek segítségével idéztük fel hogyan formálódott egyházképünk tanáraink, professzoraink, lelkésztársaink révén. Nevek, személyek, mozdulatok, egy életen át elkísérő tanácsok villantak fel előttünk. A teológián töltött évek többek között a cizelláltságot, időtlenséget, a hátrányok leküzdését és kollégiumi szobákban zajló nagy beszélgetések erejét hozták elénk.

           Majd mikro csoportokban néztük meg, hogy Kálvin az Institutioban hogyan tanít az egyházról. A napnak ezen a pontján a tartalmas beszélgetés szinte észrevétlenül szélesedett ki az úrvacsora és keresztség témaköre felé.

           A második nap reggelén először az a kérdés foglalkoztatott minket, hogy mit kaptunk eddigi életünkben egyházunktól. A számtalan felsorolt ajándék közül álljon itt néhány: nagy családot; édes- és mostoha testvéreket; imádkozó hátteret; palástot; bibliát; megbecsülést és tiszteletet; egzisztenciát; parókiát; házastársat; iskolát és képzést; lehetőségeket; közös nyelvet; az egyházi év adta rendet; kihívásokat; változatosságot; elköteleződést; készséget arra, hogy az élet történéseiben meglássuk az igehirdetések illusztrációját… megannyi hálára indító ajándékot.

Végül összegyűjtöttük mindazokat a dolgokat, melyekből szerintünk nincs elég egyházunkban és gyülekezeteinkben. (Például pihenési lehetőség, bizalom, kántor, tanító, szakértő munkatársak, könnyebb adminisztráció) Ezek a gondolatok a nehézségeink felől a jobbítás felé mozdítottak minket. Sokunk részéről megfogalmazódott, hogy kellene több ilyen lelkipásztori együttlét, ahol épülhet az egymás iránti bizalom, jobban megláthatjuk egymásban a testvért és szolgatársat.

És, hogy a felmerülő kérdések megoldásában hol tart egyházunk, arra Dr. Fekete Károly püspök úr igyekezett nekünk választ adni, aki aktívan velünk töltötte ezt a két napot. Ezúton köszönjük meg Tóth-Mihala Veronika lelkésznő szervező munkáját és a beszélgetések moderálását.

Az együttlét lezárásaként közösen vittük Isten elé imádságainkat egyházunkért, szolgálatunkért és egymásért.

Lomentné Szopkó Tünde lelkész

Hajdúböszörmény Bocskai téri Gyülekezet