Hajdúvidéki Református Egyházmegye 

+36 54 527-063 

 4181 Nádudvar, Fő út 123.

Vetélkedő a reformáció jegyében

| |
Írta: Administrator

 

Vetélkedő a reformáció jegyében

November 28-án, Hajdúböszörményben, a Baltazár Dezső Református Általános Iskola szervezésében került sor a 2015-ös Egyházmegyei Hittanos Vetélkedőre. Hét gyülekezetből csaknem 80 gyermek mérte össze a tudását zsoltáréneklésben, bibliai történetmondásban, rajzban valamint egyháztörténeti csapatversenyben. A versenyző gyerekek közt egyaránt voltak egyházi és állami iskolába járó hittanosok.

A vetélkedés nyitóáhítattal kezdődött a Bocskai téri templomban, ahol Szabadi Árpád esperes úr hirdette az igét, majd az iskola tantermeiben került sor a megmérettetésre. A zsoltáréneklők és történetmondók korcsoportonként, egyénileg álltak ki társaik és a zsűritagok elé, hogy a hittanórákon tanult történeteket és énekeket bemutassák.

Az előző évek hasonló versenyeihez képest újszerű volt a felsősöknek meghirdetett csapatverseny, ahol játékos feladatokon keresztül adtak számot tudásukról. A csapatverseny témája a reformáció öröksége volt. A feladatok megoldásához a diákoknak kézbe kellett vennie például a Vizsolyi Bibliát, az Institutio hasonmás kiadású köteteit és a Genfi Kátét is. Volt szobor-, és épületfelismerő játék és a reformáció híres tárgyait is életre keltették. A csoportok az írásbeli és szóbeli feladatok megoldása után bemutathatták az általuk előre elkészített képes összeállítást.

A rajzverseny témája is a reformáció öröksége volt. A műveken megjelentek a szép református jelképeink. Láttunk kazettás famennyezetet, főnix madarat, címerünket és templomainkat ábrázoló képeket. De sok olyan rajz is készült, amely a református gyülekezeti életet – például keresztelést, konfirmációt, úrvacsorát - mutatta be.

A programot kézműves foglalkozás és filmvetítés is kiegészítette. A versenyen mind az egyházi, mind az állami iskolákba járó hittanosok szép eredményeket értek el. Hálás szívvel láthattuk, hogy mennyi tehetséges, hitéről bizonyságot tenni kész diákja van egyházmegyénknek.

Illesse köszönet a felkészítő pedagógusok, lelkipásztorok, szülők és a helyi szervező munkatársak szolgálatát.

Lomentné Szopkó Tünde


2015 11 28 em-i hittanos vetelkedo HB DSC 3862

 2015 11 28 em-i hittanos vetelkedo HB DSC 3874

 2015 11 28 em-i hittanos vetelkedo HB DSC 3899

 2015 11 28 em-i hittanos vetelkedo HB DSC 3922

 2015 11 28 em-i hittanos vetelkedo HB DSC 3934

 2015 11 28 em-i hittanos vetelkedo HB DSC 3946

0
0
0
s2smodern

Design by: www.diablodesign.eu